2019. március 1., péntek

Ismét pihenés

A hideg téli napok lezárásaként, várva a remek tavaszi meleget kirándulásra mentünk.  Nagyon szeretünk a természetben sétálni, no meg mindent kipróbálni amit csak lehet. Így történt meg, hogy mindent megnéztünk, mindenhova felmásztunk. 

No de hol is töltöttünk pár napot!



Gyönyörű környezetben a hegyektől körbeölelve volt a tó, amin még láttuk a tél nyomait, hiszen jég őrizte a halak álmát. 








   






 

 Nagyon kellemesen sütött a nap, megbeszéltük hogy annyira jó itt a tó parton, ezért míg itt tartózkodunk minden nap kijövünk és csodáljuk a jeges vizet.  Körül vesz minket a nyugalom. 


Másnap megláttuk még az igazi téli tájat is. Remekül szórakoztunk  ismét. 


   
Jaj ez csúszik!!!!!



Felfedeztünk egy hóbarlangot.


   

   
 A következő helyszínen már nyoma sem volt a hónak.  Ezen felbátorodva kis sziklamászást is beiktatunk. 



   



   




 Ezután a fárasztó nap végén semmi másra nem vágytunk mint egy pihe puha ágyikóra és egy nagy alvásra.  Kell másnapra is gondolni, hiszen ismét egy túrázós napot terveztünk. 

Remek napsütéses időben indultunk felfedezni az erdő további részeit. 

           
Tovább haladva ismét találkoztunk a téllel. 


                              

 







 



 Remélem nem volt hosszú és unalmas ez a képes beszámolóm, máskor is velünk tartotok a következő utunkra.