2014. december 31., szerda

2014. december 27., szombat

Ünnep másnap

Karácsony további részében Máté családját látogatták meg. Szabina is nagyon várta már ezt az alkalmat,  hiszen még nem járt a fiú  szüleinél.  Nagyon izgatott volt, pedig Máté nyugtatta, hogy imádni fogja őket, főként az ikreket. Igazi csintalan gyerekek, de azért tudnak viselkedni. 

Megérkezés után üdvözölték egymást, és egy kellemes süteményes, beszélgetős délutánt töltöttek együtt. Szülők örültek, hogy végre megismerhették fiúk választottját, az elbűvölő és bájos kislányt. Remélik most ez alkalommal nem törik össze Máté szíve a csalódástól.














 

     























2014. december 25., csütörtök

Mikulás - lány

Mikulás után jártam bevásárolni  és kiárusították a megmaradt sapkákat. Vásároltam és azóta kacérkodtam azzal, hogy mit készítsek belőle. Megfogalmazódott már korábban, de sajnos nem volt időm kivitelezni. Végre elkészült. Ez a huncut lány még a fára is felmászott.















2014. december 20., szombat

Ünnep

Ebben az esztendőben igazán meghitté vált Szabina családjában a karácsony, hiszen együtt tudnak ünnepelni. Oly annyira, hogy a húga Rubin aki kollégiumban tölti a tanévet most nem egyedül érkezett, hanem elhozta Tomit a barátját bemutatni a szülőknek.  Természetesen nagy örömmel fogadták a fiút, hiszen semmi sem fontosabb számukra mint gyermekeik boldogsága.  Szép csendben töltötték az ünnepet, finomat ettek és jót beszélgettek. 
















2014. december 8., hétfő

Karácsonyra hangolódva

Az ünnepi készülődés részeként varrtam egy ruhát Szabrina anyukájának. Ismét olyan ami kétféle képen is használható, de a csipke felsőrész akár máshoz is felvehető.









Itt már szép környezetben láthatóak a díszek.

Készülődés

Mostanában készült ez is az is. Pár apróság ami az ünnepekhez szükséges. 
Ezek a tányérok joghurtos pohár és matrica felhasználásából készült.


 A koszorú egy fülbevaló, születésnapi gyertya és pár gyöngyből készült.



 A zöld koszorúhoz egyszerűen megnyírtam egy fenyő ágat.

 Ezek a mini tobozokat igazi fenyőről szedtem.

 
Pici karácsonyfa díszek gyöngyből készültek.



A fotók még a munka asztalon készültek.