2014. augusztus 14., csütörtök

Találkozás 15. Szülőknél

Végre eljött a nap, mikor Szabrina és Máté meglátogatják a szülőket. Szerencsére Máté karja meggyógyult, és már az új munkahelyén tud dolgozni. Remek állást kapott egy szoftvereket készítő cégnél. A fiatalok nagyon sok időt tudnak együtt tölteni, így sikerült a nyári ruhákat is közösen vásárolniuk. Nagyon úgy tűnik ebben is hasonló az ízlésük.
Szabrina sokat mesélt arról, hogy milyen fiatalosak a szülei és bizonyára jól megértik majd egymást Mátéval, csak azt sajnálja, hogy a húga nem tud ott lenni, mivel egy külföldi ösztöndíjas nyelvi képzésen  tölti a nyarat. 




Szülőknél már minden elő készítve várja a gyerekeket.



 Meglepetés vendégek érkeztek,  az unokatestvérek befutottak.


Végre itt vannak  a fiatalok is.





 



 Bemutatkozás után üdvözölték egymást.


Mi már mindent elő készítettünk öltözzetek át, ha szeretnétek és tudunk beszélgetni míg elkészül az étel. Remélem  nem zavarnak a húgom gyermekei, megleptek minket is, hogy átjöttek. 


 
Férfiak is és anya és lánya   jót  beszélték.





Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk.


 Drágám készítsünk egy családi fotót! 


 
 Remélem a mi kapcsolatunk is olyan tartós és boldog lesz  mint a szüleimé.


Annyira örülök, hogy Szabrina megtalálta a szerelmét.




 Nagyon jól éreztük magunkat, de sajnos már búcsúznunk kell,  mert holnap ismét dolgozni kell.




Mihamarabbi találkozást kívánok. 




4 megjegyzés:

  1. Hello from Spain: beautiful pictures in the garden. Great paper on the walls and floor. Funny meeting between friends. Fabulous pictures summer. Very inspiring for me. Keep in touch

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a dicséretet és a látogatást.

    VálaszTörlés
  3. Szuper lett a grillező, ezt már múltkor is akartam mondani... Ez a zöld-fehér ruhaszett pedig nagyon klassz, tetszik, hogy egymáshoz öltöztek! Szabrina amúgy is kedvencem, mert mindig olyan csinos!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen. Nekem is egyik kedvencem ez a baba. Imádok készítgetni dolgokat és a ruhákat is varrogatni. No nem mindig sikerül olyanra, ahogy szeretném de igyekszem. Például elég sokáig kísérletezgettem Máté lazább szerelésén, mert valahogy nem tetszett egyik sem amit ráadtam, majd ez a piros trikó a fehér nadrággal lett a végeredmény. Hiszen az öltözködéssel próbáltam a szülők és a fiatalok közötti korkülönbséget érzékeltetni, mert nincsenek középkorú babák.

    VálaszTörlés