Ősz van, de még szinte nyári melegben sikerült egy szép délutánt eltölteni az alacsony vízállású Duna partján. Mátéék nagyon nyáriasan öltöztek, hiszen még kicsi felső sem kellett annyira kellemes volt az idő. Szép helyeken voltak, és megbeszélték ha tehetik egy remek hajó útra befizetnek a jövőben.
Hajózni jó, támogatom az ötletet, hogy részt vegyenek egy jó kis hajókiránduláson :) Megint fantasztikus képeket készítettél!
VálaszTörlésKöszi, remélem egy remek utat tudok majd alkotni nekik. Jó lenne persze felnőtt társaságban megoldani, de lehet csak a babák számára fog megvalósulni.
TörlésSzuper fotók, nagyon tetszik! Klassz, hogy egyformába öltöztek a fiatalok! Én még csak Lénát és Lénit öltöztettem egyformába, egyszer kipróbálom, hogy Léna és Dani is összeöltöznek!
VálaszTörlésBiztos vagyok benne, hogy megleped őket valami remek egyformával.
TörlésÉn is imádom, hogy összeöltöztek! Annyira valósághűek!
VálaszTörlésMár korábban is csináltam színekben egyformát, de ennyire még talán nem került sor arra, hogy egyforma legyen. Köszönöm a dicsérő szavakat.
TörlésFantastyczne zdjęcia i bardzo ładnie ubrana para zakochanych!
VálaszTörlésNagyon örülök a látogatásodnak, igen kedvenc párosom a szerelmesek.
TörlésNagyon klassz ez a ruhaszett, és tényleg jó, hogy páros! Nekem nagyon tetszik ez a mókás minta is a felsőjükön. :-)
VálaszTörlésOlyan nyári színei voltak, hogy nem tudtam ellenállni ez egy bébi poló volt eredetélileg. Még egy pici maradt belőle amivel tudok foglalkozni.
Törléspiękni zakochani :-)
VálaszTörlésÖrülök hogy látszik a képeken mennyire kifejezik amit szeretek velük csinálni.
Törlés